Szokatlan szokások: Törökös Szilveszter


Törökországban valahogy minden szilveszter különös, és ez bizony nem a véletlen műve. Ehhez az ünnephez ugyanis egy külföldi szemével nézve igencsak furcsa török szokások kapcsolódnak.

Az itteni lányok, nők, és asszonyok többsége tradicionálisan piros alsóneműt visel szilveszter éjjelén. Én ezt akkor tudtam meg, mikor az egyébként rendkívül modern és közvetlen anyósom egy szép piros melltartóval lepett meg egy pár évvel ezelőtt. Aztán persze ragaszkodott ahhoz, hogy azt egyből felpróbáljam – merthogy az ugyebár szerencsét hoz. Máig sem tudom, hogy hogyan volt képes pontosan eltalálni a méretemet, de ez egy olyan részlet, amire lehet, hogy jobb, ha soha nem derül fény. Mondjuk csak azt, hogy a véletlen bizony csodákra képes!

December 31 kora estéjén mi általában összeülünk a szűkebb családdal, hogy elfogyasszuk a hagyományos szilveszteri pulyka-vacsorát. Míg Magyarországon nem szokás szárnyast fogyasztani az újév kezdetekor, itt azok (is) szerencsét hoznak. A hentesek kirakatai a szilveszter előtti pár napban megtelnek pulykákkal, némelyik jópofán ki van díszítve, vagy szó szerint fel van öltöztetve. Egy amerikainak az lehet az érzése, hogy itt épp Hálaadás (Thanksgiving) van.

xmas copy

Törökországban szilveszterkor a általában (adventi) gyertyát gyújtanak, és már hetekkel az esemény előtt feldíszített fával dekorálják a lakást! Itt a piros szalag, a csengő, a fenyőfa és az ajándékok nem a karácsony (amit persze a muzulmánok nem ünnepelnek), hanem az új év jelképei. Hát legyen! 🙂

Ráadásul Törökországban a télapó is szilveszterkor jön! Minden harmadik fiatal Mikulás-sapkát és alkoholtól vörös orrot visel, hogy illően megünnepelje a vadonatúj évet. A szakáll és nagy pocak legtöbbször elmarad, de az ajándékok nem. A télapó mindig meglepi a családtagokat és közeli barátokat valami aprósággal. Ennek köszönhetően a piros alsónemű kollekcióm évről évre bővül. Ez is bizonyítja, hogy a Közel-Kelet bizony csak első pillantásra prűd, a felszín alatt nagyon is buzognak az érzelmek és az elemi ösztönök. Ne aggódjatok, erről is vannak a tarsolyomban jó kis történetek. Addig is boldog 2012-őt mindenkinek! Amúgy törökösen.

Törökös Szilveszter

A törökök atyja, avagy a Nagytestvér mindig figyel


Musztafa Kemal Atatürk halálának évfordulóján, november 10-én reggel 9 óra 5 perckor mindenki abbahagyja, amit éppen csinál, és lehajtott fejjel, sokszor elérzékenyülve emlékszik Törökország hősére. Az autókban ülők erőteljesen dudálnak.

Atatürk itt máig szerves része a mindennapi életnek. Egyrészről minden harmadik idősebb férfit Musztafának vagy Kemalnak hívnak, másrészről Atatürk portréja kivétel nélkül minden egyes boltban, irodában és közintézményben megtalálható. Sok helyen életnagyságú vagy épp gigantikus szobor, hatalmas falfestmény, esetleg egyéb rendkívüli művészeti alkotás formájában bukkan fel a jól ismert, mosoly nélküli, elszánt arc.

Egy izmiri hegy oldalához épített Atatürk szobor

Bővebben…

Nemzetközi Gyereknap Törökországban


Egy pár hete vettem észre először, hogy Ankarát ellepték a plakátok. Később a megszokottól eltérő nagyságú és állagú macskák is megjelentek az utcákon, majd pedig az egész várost elborították az élénkpiros török zászlók. Ekkor már tudtam, hogy egy nemzeti ünnep közeledik.

1920. május 23-án, a török parlament megalakulásának napján Atatürk úgy döntött, hogy a legjobb lesz ezt napot a gyerekek, avagy a jövő nemzedék megünneplésének szentelni.  Ez a török hagyomány aztán nemzetközi gyereknappá nőtte ki magát, amit ma már rengeteg helyen ünnepelnek. Ilyenkor Törökország a világ különböző pontjairól 8 és 14 év közötti gyerek csoportokat hív meg és lát vendégül, akik különböző rendezvényeken fellépve ízelítőt adnak saját kultúrájukból.

Nemzetközi gyereknap és gyerek olimpia Törökország, Ankara

Nemzetközi gyereknap és gyerek olimpia Törökország, Ankara

A képek az egyik ankarai városközpontban (Tunalı) készültek.