Életem egyik legszebb 15 perce Istvánnal


Egy pár hete hétköznap este 8 és 9 óra között hazafelé tartottam az 1-es villamoson, amikor fél szemmel láttam, hogy felszáll. Egy suhogós melegítőszettet viselt, de nem azt a neonos színekben pompázót, hanem egy stílusosabb, visszafogottabb fajtát. Egy picit túlsúlyos volt, de tiszta és viszonylag ápolt. Talán a 30-as évei elején járhatott.

Magabiztos léptekkel felém vette az irányt, majd úgy helyezkedett el mellém, hogy konkrétan fél seggel rám ült. Utólag belegondolva, nyilván nem véletlenül. Két másodperc után felpattant, és rutinos mozdulattal átlibbent a velem szemben lévő egyik ülésre, majd kényelmesen kinyújtotta a lábait.

Bevallom, kicsit kellemetlen volt a szituáció. Azzal nyugtattam magam, hogy a macskáim úgy szoktak körbeudvarolni, hogy az arcomba dugják a feneküket – szóval lehetett volna sokkal rosszabb is.

Bal kezét felém nyújtva elnézést kért, én kényszeredetten elmosolyodtam. Próbált mondani valamit, de akkor még működött a bluetooth-os fülhallgatóm, így nem hallottam. Általában nem szoktam bunkó lenni, úgyhogy ahelyett, hogy azt tettettem volna, hogy nem vettem észre vagy simán csak figyelmen kívül hagytam volna, kivettem a fülest és kérdően ránéztem. Ekkor felcsillant a szeme és megint megszólalt.

– Nem tudod, hogy jutok el Kelenföldre?
– Jó úton vagy, az a végállomás.

Visszatettem a fülhallgatót, de István nem adta fel, úgyhogy kénytelen voltam megint kivenni. Ekkor lazán vágott egy pofát, talán nem is volt tudatában. Érezhetően nem tetszett neki, hogy megint el kellett ismételnie azt a pár szót:

– De onnan hogyan jutok el a vasútállomásra?
– Szerintem ott tesz le a villamos, általában a vasútig megy minden.
– Igen, igaz.

Lazán felnevetett és kissé felém billentette a fejét. Bemutatkozott. Nem válaszoltam, de kierőltettem magamból még egy szolid mosolyt, és egy határozott mozdulattal már emeltem is a kezem, hogy visszategyem a fülhallgatómat. De István nem vette az adást. Vagy legalábbis nem akarta.

– Meghívnálak egyszer egy kávéra.

Már nagyon régen nem kaptam ilyen, de még ehhez hasonló ajánlatot sem senkitől, úgyhogy hirtelen nem is tudtam, hogyan reagáljak. Kedvesen azt mondtam:

– Inkább ne.
– Foglalt vagy, mi?

Nem akartam sem megbántani, sem pedig tovább folytatni a beszélgetést. Arra jutottam, hogy az lesz a legjobb mindkettőnknek, ha igazat adok neki.

Erre egy lendületes mozdulattal elővette zsebéből a telefonját, és hangosan belehalózott párszor. Kicsit gyanús volt ez, mert egyrészt nem hallottam csengést, másrészt szerintem úgy „vette fel” a telefont, hogy rá sem nyomott annak képernyőjére. Enyhén felém fordulva elkezdte nyomkodni a kütyüt, ekkor ösztönösen elmozdultam az ablak felé és az arcom elé tettem a kezem. Azon kezdtem el töprengeni, hogy mégis milyen célra akar használni István egy tök ismeretlen lányról titokban készített, feltehetőleg életlen képet. Nem kellett ezen sokáig agyalnom, inkább felálltam, és mivel nem volt szabad ülőhely a környéken, ezért a kb. 10 méterrel előrébb lévő ajtónál vártam meg a megállómat.

Biztos nem is István az igazi neve – morfondíroztam magamban. Kicsit ideges lettem, de aztán gyorsan megnyugtattam magam. Tudod te azt nagyon jól, Petra, hogy az idő és a távolság mindent megszépít. Pár nap múlva már kellemes nosztalgiával és jó érzéssel fogsz visszagondolni Istvánra, aki megpróbált felszedni az 1-es villamoson.

És tényleg. Azóta, amikor felmerül bennem a drámai kérdés, hogy miért nem kellek senkinek, eszembe jut István, és örömmel konstatálom, hogy van még remény.

Kiscica a hátizsákban


Anyu, kérlek, vigyetek el engem is magatokkal a piacra. Ígérem, jó leszek, és nem foglalok el nagy helyet. És majd segítek hazacipelni a zacskókat. Légyszi! Aput már megkérdeztem, és ő igen mondott. Szóval mehetek?

További képek Muffinról:
Gyerek még nincs, macska már van
A vámpír éjszakája

Figyelem, extravagáns szobor eladó


Emlékeztek arra a szerzői és fogyasztóvédelmi jogokról szóló bejegyzésre, amiben említettem egy régiségboltot? Az üzletbe eddig még nem mertünk belépni, de a kirakatról sikerült csinálnom egy-két ízléses képet! Megvallom, hogy a kis  bolt ablakában álló, lecsúszott tógával pózoló, csupán egy kézzel rendelkező, félmeztelen és fejetlen, életnagyságú női alak nem hagyott hidegen. Nem is beszélve a testéből kiálló miniatűr repülőkről, és az azok mellet csordogáló vérről, amit csak közelebb lépve vettünk észre.

Lehet, hogy velem van a baj, de ez a művészeti alkotás nekem nem igazán tűnik antiknak. Az árcédula viszont sokkoló volt, olyannyira, hogy nem is tudom felidézni a pontos összeget. Te bevállalnál ilyesmit dekorációként? Esetleg ruhafogasnak? 🙂

A vámpír éjszakája


Rohamos tempóban növekszik az utcáról befogadott kis fekete párducunk. Olyannyira, hogy a fogai már nem is férnek a szájába. Ha van igény helyes cicás képekre, majd még teszek fel egy párat a közeljövőben.Muffin, a mi kis vámpír-cicánk

Muffin, a mi kis vámpír-cicánk

Vicces ez a török nyelv


Egy picit megéheztem, kéne valamit rendelni. Vessünk csak egy pillantást az egyik török étterem étlapjára. Pikáns rukkola (más néven borsmustár) saláta? Jól hangzik…

Vicces ez a török nyelv

Vicces ez a török nyelv

Az alsó képhez tartozó források: Mindmegette és Raven S. Fox

Egy tehén és egy bárány beszélget


Az egyik török napilapban találtam egy jópofa viccet, remélem, hogy nektek is tetszik. A fordítást alább megtaláljátok.

Török vicc: Egy tehén és egy bárány beszélget

“Felkészültem az idei télre. Lenyírtam a bundámat, és kötöttem magamnak egy pulóvert.”

Törökországban is hódítanak a cicanadrágok


Nem tudom, hogy mi a helyzet Magyarországon, de itt még mindig divat a legging. Korosztálytól függetlenül mindenki viseli. Van, aki a sima feketét… van, aki a csillogó aranyszínűt. Az alsó fotó készítésekor azt tettettük a drágámmal, hogy róla csinálok képet. Ez persze nem gátolta meg a helyieket abban, hogy jól megbámulják a „turistákat”.

A szűk fekete nadrágok elég gyakoriak Törökországban

Középkorú nő aranyszínű mintás leggingben

Ja, és arra már nyilván rájöttetek, hogy a nagyvárosokban nem nagyon viselnek turbánt és hosszú szakállat a férfiak. A bajusz viszont népszerű, főleg a középkorúak körében. Itt a nők általában nem takarják el a hajukat és bizony előszeretettel vesznek fel miniszoknyát. Majd igyekszem változatos képeket tenni a blogra, addig is legyetek résen.